Tudnivalók a defektjavításról

Nagy előny, ha rendelkezésre áll egy személyautó, amivel bármikor útnak indulhat, amikor van valamilyen tennivalója. Manapság rendkívül megnövekedett a gépjármű forgalom, ami abból ered, hogy szinte már minden családban van legalább 1 autó, de gyakran ennél több is. A kocsik számának gyarapodásával, ez esetleges balesetek kockázata szintén elkezdett felfelé szökni a statisztikákban. Nem feltétlen olyan egyszerű művelet a defektjavítás, mint amilyennek látszik. Miért fontos ez?

Régebben, amikor arra lett egy sofőr figyelmes, hogy elkezdett leengedni a kerék, akkor azonnal tudta mit kell csinálni. Előkerült a szerelővas és a javító készlet, majd körülbelül 1 órás munkát követően már lehetett gurulni tovább. A modern technika fejlődésével a körülmények is megváltoztak. A jelenlegi használatban lévő abroncsok esetében ugyanis már nincs belső, amit meg lehet ragasztani. Csupán a külső vastag rész biztosított, ami a felnire kerül. Voltaképpen a fémszerkezet és az abroncs között található a levegővel kitöltött tér.

Természetesen házi megoldások ez esetben is léteznek. Itt már nem kell leszedni a helyéről a gumit, mert elég megtalálni a lyukat, ami megfúrásra kerül, majd következik a beragasztása, míg végül egy speciális kukaccal megtörténik a kitöltése a hézagnak és máris készen van. Ideális esetben a dolog így működik, de sok minden közbejöhet. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen jellegű a sérülés. Egy nagyobb hasadás esetén már csak a csere segíthet. Amennyiben a pótkerék biztosított, nem lesz gondunk, de előfordul, hogy többszörös defekt alakul ki vagy más körülmények tesznek keresztbe.

Mindenesetre megoldható a szakember kihívása akkor is, ha nincs szerviz a közelben, mert már vannak olyan eset-kocsik, amelyek minden szükséges felszereléssel biztosítva gyorsan megérkeznek a helyszínre és elhárítják a gondot. Amennyiben erről többet szeretne megtudni, úgy megnyitva az amobilgumis.hu weboldalt, azonnal tájékozódhat. Ne bízzon semmit sem a véletlenre, hanem biztosítsa be magát amennyire csak lehet és készüljön fel a helyzet azonnali orvoslására, még ha nehéz is!