Az elektromos ágdaráló hasznos kertigép
A korhadt, száraz és metszés után fennmaradt ágakkal nincs mit kezdeni. Kidobni nem túl praktikus és egyszerűen elégetni is pazarlás lenne, viszont az elektromos ágdaráló révén hasznosítani is tudjuk ezeket. Ugyanis az elektromos ágdaráló olyan apró darabokra vágja a fát, hogy az már rövid időn belül komposzttá alakul, amivel természetes módon lehet táplálni akár a fák táptalaját, akár a veteményesben, virágoskertben található földet is.
Tehát, akinek udvara van, ahol gyümölcsfák és/vagy díszfák is helyet kapnak, érdemes egy ilyen eszköz beszerzésén elgondolkodnia. Igaz, némi befektetést igényel a megvásárlása, de hosszú éveken át fog jó szolgálatot tenni, így többszörösen meg fog térülni ez az összeg, ráadásul a házat körülvevő zöldövezetnek is jót tehetünk általa.
Arra az egyre kell odafigyelni, hogy a megfelelő teljesítményű elektromos ágdaráló kerüljön a birtokunkba, mert természetesen nem mindegy, hogy mennyi ágat kell feldarabolni a segítségével. Minél többet használjuk, annál erősebb kell legyen a gép is, hogy bírja az igénybevételt.