Japán whisky története
Amikor italokról beszélünk és Japánt említjük, mindenkinek azonnal a szaké jut az eszébe. Nem is nagyon gondolnánk, hogy van híres és nagyon jó minőségű whisky is, amit Japánban készítenek.
Ennek a története valamikor az 1850-es években kezdődött, amikor Matthew C. Perry sorhajókapitány, több mint 100 gallon whiskyt adott át a japánoknak, a kereskedelmi szerződés megkötésének alkalmából. Ezt követően kezdték el Japánban az első szeszes italok főzését. Az első nagyobb szeszfőzde az 1870-es évek elején nyílt meg Jokohamában, majd Oszakában készítettek először whiskyhez hasonló italt.
Hosszú évekkel később, az 1920-as évek derekán aztán a fiatal Takecuru Maszakata építette meg az első valódi skót technológiát alkalmazó lepárlót és indította be a gyártást. Innentől beszélhetünk valódi whiskygyártásról Japánban.
Olyan népszerűségnek örvendett a whisky a japán haditengerészet soraiban, hogy legalább olyan mértékben fogyasztották a rumot, mint akkoriban a brit haditengerészek. A fogyasztás mellett azonban, a tengerészet nagyban hozzájárult a japán különlegesség felfuttatásához és terjesztéséhez.