Szellőztető rendszer családi ház levegőjének frissen tartására
Azt mindenki tudja, hogy a mennyire fontos a friss levegő biztosítása az otthonokban, azonban azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy ehhez az ablakok kitárása sok esetben nem elegendő, még akkor sem, ha rendszeresen és hosszabb ideig teszik ezt.
A szellőztető rendszer családi ház esetén az egyetlen olyan megoldás, amivel ténylegesen megfelelő mennyiségű oxigén juttatható be a lakótérbe, illetve amivel még a szennyeződések is kiszűrhetőek. Ez nem elhanyagolható tényező, ugyanis ha a szellőztetés révén egy csomó káros anyagot is beengedünk a lakásba, akkor azzal nem azt érjük el, amit eredetileg szerettünk volna.
Fontos, hogy minőségi levegő áramoljon be, ugyanakkor a hőmérséklet megtartása is lényeges szempont, ugyanis igencsak nagy költségeket vonna maga után, ha nyáron a klíma berendezéssel előállított hűvös érzetet, télen pedig a fűtőberendezés által biztosított meleget feláldoznánk a szellőztetés miatt.
Egy nívós szellőztető rendszer családi ház és egyéb épület esetében is megoldja ezt a problémát, ugyanis szűrőkkel van felszerelve és olyan technikai megoldásokkal, amelyek lehetővé teszik a hő-megtartást. Az ilyen szerkezeteket hővisszanyerős szellőztetőnek nevezik, aminek kiválasztásához több dolgot is figyelembe kell venni.
Természetesen a rekuperátor ár is szerepet játszik a döntésben, de sokkal fontosabb az, hogy mekkora légszállításra képes, milyen technológiát használ a hőcserélésre, mekkora a zajszintje, milyen hatásfokkal és fogyasztással működik. Persze a rekuperátor ár is árulkodó, mert ha túl alacsony, akkor már sejthető, hogy ezen kritériumok közül valamelyik nem fog eleget tenni az elvárásoknak.
Például a legolcsóbb változatokat csak hűtött, közösségi terekbe ajánlják, ugyanis hangosak és nem elég hatékonyak, ha nagy hőmérsékletbeli különbségekről van szó. Tehát, mindenképpen át kell nézni a szóba jöhető gépek paramétereit és csak azután célszerű rekuperátor ár alapján választani, ha már csak olyan változatok vannak a lehetséges opciók között, amelyek egyéb szempontok szerint megfelelnek.