Sütőajtó fekete és réz szerelvénnyel

Egy modern kandallónak megannyi korszerű tartozéka van, azonban nem szabad megfeledkezni a legalapvetőbb kiegészítők fontosságáról sem, akárcsak az ajtókról. A Benkel internetes boltban a kandalló ajtó árak reálisak, még úgy is, hogy nagyon tartós és jó minőségű termékekről van szó.

Mivel ez a két tulajdonság adott, ami ugye nagyon fontos a vásárlóknak, nem is csoda, hogy aki csak teheti, az innen vásárol. Azért annyira jók az itteni kiegészítők, mert ezek 800 Celsius-fokig hőálló, igen méretes kerámiaüveggel rendelkeznek. Az ajtók három kivitelben kaphatóak: kerámiaüveges ajtó kerettel, levegőztetővel, illetve hamuzóval és rostélyszerkezettel.

Mivel itt a kandalló ajtó árak kedvezőek, megéri innen vásárolni. A szakemberek szerint, ezek a termékek épp úgy beválnak tűzterekhez, akárcsak cserépkályhákhoz, amiknek az esetében nem a kész kandalló kerül körbeburkolásra, hanem, a komplett szerkezet építése a cél.

Amellett, hogy a kandalló ajtó árak alacsonyak, nem szabad elfelejteni, hogy az alapanyagukat illetően is kifogástalanok. Hiszen nem másból készülnek, mint magas színvonalú szürkeöntvényből. Persze a kínálatban a lemezből készült termékek is megtalálhatóak.

A hamuzórésszel rendelkező típusok elérhetők külső levegős kivitelben is. A shopban a sütőajtó is megrendelhető, számos kivitelben. A megjelenést illetően pedig, az érdeklődő rábukkanhat a megszokott négyzet alakú ajtókra, illetve, ha ez nem tetszik neki, nyugodtan dönthet a korszerűbb kinézetű fektetett téglalap elrendezésű sütőajtó mellett is.

Az itteni összes sütőajtó biztonságos reteszes megoldással kapható. Felkapottak manapság a klasszikus kialakítású darabok is. Akinek ezek nem válnak be, az választhatja a modernebb külsejű modelleket. Sőt, megvehetőek az üveges kivitelűek is. A sütőajtó réz és fekete szerelvényekkel is megvehető.

Kemencéhez, sütőkhöz és még légfűtő kandallókhoz is bátran választható ez. Aki a terméket tűztérrel együtt szeretné megrendelni, az jól teszi, ha megnézi a Benkel Pilis-Sütős tűzterét. Még több információ áll rendelkezésre erről és sok más produktumról a benkel.hu webboltban. Érdemes ellátogatni az oldalra.

Print Friendly, PDF & Email