Ponte20 supinált cipő a kicsik egészségéért

Mindenkinek fontos, hogy minőségi lábbelit viseljen. Azonban a gyerekek esetében mondhatni még lényegesebb, hogy miként tartja a bokájukat és támasztja alá a lábukat, hiszen ezáltal a fejlődésükre is hatással lehet.

A Ponte20 supinált cipő úgy lett megalkotva, hogy figyelembe vették a kicsik egyedi fizikai tulajdonságait, így tökéletes választást jelent, nemcsak a külső jegyek és a kényelem szempontjából, hanem az egészségmegőrzést illetően is.

Ez tökéletesen megtámasztja a kis lábakat és még a sarkat is segít a megfelelő szögben tartani, ami azért fontos, mert a fejlődésben lévő inak még nem képesek erre teljes mértékben. A Ponte20 supinált cipő tehát gyógyászati segédeszközként is értelmezhető, de ez a megjelenésében egyáltalán nem mutatkozik meg.

Nagyon kellemes színek és kedves ábrák, minták díszítik mindegyik Ponte20 supinált cipő modellt, így a gyerkőcök mindig szívesen húzzák fel a lábukra. Ez utóbbi is igen fontos tényező, hiszen különben sok vita lehet a reggeli készülődés közben.