Lakkzselé a Moyra kínálatában

Lakkzselé

Sokan szeretnék tudni, hogyan kell tartósabbá varázsolni a körmökre kent lakkot. Az első és legfontosabb szabály, hogy az elkészítés mindig megfelelő körülmények között történjen. A lakkzselé csak akkor mutat majd kifogástalanul a körmön, ha a felvitele előkészítő folyadékkal, illetve savmentes primerrel történik. Ezenkívül az alapozó zselé használatára is szükség lesz.

Az sem mindegy, hogy hány rétegben történik meg a felvitele. A legtöbben kétszer kenik fel a körmeikre, és mindkét réteg esetében lámpáznak néhány percen keresztül. UV- és LED-lámpa is használható hozzá. Nem szabad megfeledkezni a fedőzselé használatáról sem. Ez nemcsak a köröm védelme érdekében kell, hanem a csillogásért is. Ezután szükség lesz a lámpázásra, illetve a fixálásra.

A lakkzselé gyönyörűen fog mutatni, ha a felvitele a megfelelő módon történt meg. Néhány hét után eljön az eltávolítás ideje. A feladat elvégzéséhez többféle készítményre is szükség lehet. Először le kell reszelni a lakkzselét, de a természetes körömig nem szabad elérni. Ezt követően egy acetonos vattát kell rátenni, és tíz percen keresztül rajta kell hagyni. Akár az alufólia segítségét is igénybe lehet venni. A maradékot egy narancsfa pálcika használatával érdemes eltávolítani.

A körömről teljes egészében leszedhetők a rákent rétegek. A következő alkalommal akár egy másik színt is ki lehet próbálni, hiszen nagy a webshop kínálata. A hölgyek kedvenc színei közé a piros, a narancssárga és a zöld tartozik. Ezenkívül jól mutat még a kék és a citromsárga lakkzselé is.