A faelgázosító kazán megnöveli a komfortérzetet

Faelgázosító kazán

Ha új fűtésrendszerre van szüksége, akkor célszerű megkérdeznie olyan szakértőket, akik már hosszú évek óta foglalkoznak fűtéssel. A faelgázosító kazán két külön tűztérrel van ellátva, amelyeknek igen fontos szerepük van. Ahogyan a nevében is benne van, a faelgázosító kazán a fát elégetve gázt termel. Sokan nem tudják, de a felső kamrában történik a tüzelőanyag úgynevezett „tökéletlen égése”. Az automatizált vezérlés az égéskamrába az égéshez szükséges oxigénmennyiségnél kevesebbet juttat vissza. Ennek a folyamatnak a hatására szén-monoxidban, szénhidrogénben és szén-dioxidban gazdag füstgáz keletkezik.

Éppen ezért nevezhető a különleges fűtésrendszer energiatakarékosnak. Vagyis, úgy is mondhatnánk, hogy a gazdaságosság egyik oka a maximális energiahasznosítás. Gondolta volna, hogy a hagyományos cserépkályhák, kandallók és vegyestüzelésű kazánok nem tudják megfelelően hasznosítani a termelt füstgázt? Tudni kell, hogy a keletkező füstgáz 55-65%-a is lehet az égésterméknek. Ahogyan már említettük, a faelgázosító kazánnak két része van. Az egyik egy kisebb méretű tartály, a másik pedig egy nagyobb méretű tároló. A kisebb résznek a belső oldala általában kerámiából készül, amelynek célja, hogy a magasabb hőt is el tudja viselni.

A kazánokban gyakran 1600–1800 C-fok van, aminél már hatalmas energia szabadul fel. A beépítésre került alsó és felső kamra együtt már tökéletes égést tesz lehetővé. Arra érdemes odafigyelni, hogy a kazán üzemeltetési hőfoka igény szerint változtatható. Igazán lényeges, hogy az égés finomra hangolását a tűztérbe juttatott levegő mennyiségének szabályozásával lehet elérni. Ezáltal be lehet engedni több levegőt, de akár el is lehet fojtani. A faelgázosító kazán működése során az Ön által beállított hőfokot úgy szabályozza a szerkezet, hogy a vezérlés fokozatosan csökkenteni kezdi a beáramló levegő mennyiségét.

Ahhoz, hogy a kívánt hőfok biztosítva legyen, a szerkezet teljesen el is fojtja a levegőellátást. Ha ez megtörténik, akkor a keringető szivattyú bekapcsol, ami miatt a nem kívánt helyre juttatja a kinyert hőenergiát. A gazdaságosság igen fontos szempont egy ilyen berendezésnél, amely akár 12 órára is képes elnyújtani az égési időt. A faelgázosító kazán között is megtalálhatóak a drágább modellek, amelyek még a teljesítményt is képesek szabályozni. A hőmérséklet alapján vezérelt ki- és bekapcsolás nehezen szabályozható. Ezért kerülhet beépítésre egy nagyobb méretű puffertartály, amely még a padlófűtés kiszolgálásához is kiváló megoldás.