Kezdőkik a "szemétszüret" az egri borvidéken is.
Államunk polgárainak lehetősége nyílt arra az elmúlt esztendőben, hogy a személyi jövedelemadójuk 1 %-át az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladataira ajánlják fel. Az előirányzat céljaira felajánlott összegekből képződött 245,8 millió forint felhasználására ez év tavaszán pályázatot hirdetett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködve az Egri Civil Kerekasztal Szabadidő Szekciójával, illetve a Városgondozás Eger Kft. támogatásával sikeresen pályázott és a „VEDD észre, Tedd szóvá, Szólj RÁ! Együtt egymásért, egy más környezetért. Civilek és az Önkormányzat összefogása egy tisztább jövőért” című munkájával 2.208.300 Ft támogatásban részesült.
A program keretében az Önkormányzat elindítja és megszervezi a VEDD észre, Tedd szóvá, Szólj RÁ! mozgalmat, melynek lényege, hogy a megfogalmazott célokkal egyetértő állampolgárok ne menjenek el közömbösen a köz- és külterületeinket beszennyező hulladékok mellett, adott esetben vegyék fel, gyűjtsék össze és rakják azt a megfelelő helyre. Tegyék szóvá véleményüket, gondolataikat, észrevételeiket ezzel kapcsolatban a 06-80-200-882-es hivatali zöldszámon. Ne restelljenek rászólni embertársainkra, akik szennyezik és elcsúfítják környezetünket. Aki ezen nemes célokkal azonosulni tud, büszkén viselje a mozgalom elindítója által készített kitűzőt.
Szemétszüret elnevezéssel - 6 alkalommal - az előzetesen feltárt 16 helyszínre vonatkozóan takarítási akciókat hirdetnek meg a szervezők, melyeknek célja, hogy a jelentős mennyiségű, környezetünket károsító illegális hulladéklerakók megszűnjenek és későbbi újraképződésük megelőzésre kerüljön.
A szemétszüretek időpontjai:
- 2008. október 4. szombat /esőnap: október 5. vasárnap/
- 2008. október 11. szombat /esőnap: október 12. vasárnap/
- 2008. október 16. csütörtök /esőnap: október 17. péntek/
- 2008. október 18. szombat /esőnap: október 19. vasárnap/
- 2008. október 21. kedd /esőnap: október 22. szerda/
- november 8. szombat /esőnap: november 9 vasárnap/
Az akciók előreláthatólag 9.00 órától – 14.00 óráig tartanak. A helyszínekre minden alkalommal autóbusz indul reggel 8.30 órakor a Dr. Nagy J. utcából /Barkóczy utca közelében/. Az autóbusz oldalán fel lesz tüntetve a program elnevezése. A takarítási munkálatokhoz a felszereléseket és a védőkesztyűt a szervezők biztosítják.
Az egyes helyszíneken, a szemétszüret zárását követően információs tábla kerül elhelyezésre, mely felhívja a figyelmet a természet védelmére és tájékoztatást nyújt arról, hol lehet legálisan elhelyezni a feleslegessé vált berendezési tárgyakat és a háztartási hulladékot.
Az utógondozási program keretében, a kiválasztott helyszínek közül két kiemelt területen, így a Szabadidőparkban és az almári Pálos kolostor környezetében a növényzet gondozásával, a bevezető és a belső közlekedő utak feltárásával lehetőséget kívánnak teremteni a szervezők a kulturált szabadidős és sporttevékenységre. A pihenésre alkalmas területeken köztéri műtárgyak, többek között hulladékgyűjtő edényzetek, padok és asztalok kerülnek elhelyezésre, illetve tűzrakó helyek kialakításra. Az almári területen lévő pálos kolostorrom környezetét évek óta a civil szervezetek tartják rendben, kiemelt figyelmet fordítva a növényzet gondozására és a hulladékok összegyűjtésére, valamint a terület kultúrtörténeti értékeinek megismertetésére. A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy itt pihenőpark létesüljön, ahol a látogatók információs táblák segítségével megismerkedhetnek a kolostor történetével és a természeti értékekkel.
A felszámolt illegális lerakók helyszíneit a civil szervezetek környezet- és természetvédelmi túráik során, illetve a Polgármesteri Hivatal mezőőrei munkájuk közben rendszeresen ellenőrizni fogják.
A további illegális hulladéklerakók kialakulásának megelőzése céljából Eger Város Önkormányzata is tervezi – a már más városokban hatékonyan működő – Zöld Kommandó létrehozását, mely a Polgármesteri Hivatal illetve a társhatóságok szakemberiből állna és elsősorban az esti, illetve a hétvégi időpontokban végezné tevékenységét.
A szervezők ezúton kérik, hogy minél többen csatlakozzanak a program sikeres megvalósításához.
Várnak minden tenni akaró városlakót az első alkalommal, október 4-én szombaton reggel 8.30-órakor a Dr. Nagy J. utcában, ahonnan autóbusz szállítja a részt vevőket a Szabadidő park környezetében lévő helyszínre. A programról részletesebb információ a 36/521-910-es hivatali telefonszámon /Közterület-felügyelet/ kérhető.
Egri Civil Kerekasztal Szabadidő Szekció
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata