Tatabánya: Tisztázzuk csak!

Tatabánya tábla"Nyúldomb, Barackos, VI. Telep, Mésztelep". Tatabánya újabb nevezetességei, minden irónia nélkül. A város az elmúlt években az ország egyik legporgresszívebb, legzöldebb településévé vált, legyen szó klímavédelemről, vegy mint esetünkben, köztisztaságról. A legnagyobb eredmény nem is a többtonnányi szemét eltüntetése, hanem az a 86  új szerződés a kommuniálsi szolgáltatóval, amely által a szomszédság is felelősséget vállalt a közterületek tisztaságáért.

„Rendes ember nem szemetel, a többinek meg TILOS!".

Ilyen, tán viccesnek ható, ám épp ezért a sima tilalomfáknál tán hatásosabb táblák kerültek ki Tatabánya négy, illegális szemétkupacoktól megszabadított területén. A táblák persze arról is tájékoztatnak, hogy pontosan hová, mikor és milyen feltételekkel lehet a szemetet elvinni.
Az egyenként három ütemben végrehajtott takarítás és a 2008. decemberi záróakció óta a négy területből kettő teljsesn megszűnt az illegális hulladéklerakás teljesen, a másik két területen pedig nagyságrendileg lecsökkent.

Mi a siker titka?

Botos Barbara, tatabánya környzetvédelmi referensének beszámlójából idézünk:Nyúldomb előtteNyúldomb utána

"Az első megmozdulást az eredetileg tervezett 3. ütemezési egység helyett az 5. ütemezési egységben hajtottuk végre szeptember 15-én (hétfőn) 16.30-tól Mésztelepen. Ekkor a Tatabányai Fiatalokért Egyesület közreműködésével szerveztünk egy takarítási akciónapot. A programon belül ez a nap lett e terület második nagy takarítási üteme. Az egyesület és a hulladék-kommandó tagjai, a helyi önkormányzati képviselő és a helyi lakosok az AVE Tatabánya Zrt. kézi takarító és gépi rakodó munkatársai segítségével közösen végezték el a terület megtisztítását, hogy a helyiek felelősségtudatát, elkötelezettségét, a megtisztított területen végzett személyes feladatvállalásból származó pozitív attitűdjét erősítsék.

A megmozdulás a lakosok előzetes tájékoztatásával (szórólap és az egyesület személyes megkeresése révén) történt (ld. mellékelt szórólap). A mozgósítás szerves részét képezte a motiválás, azaz a részvételért és közreműködésért felajánlott egyéni jutalmak (papír- és íróeszközök, csokoládé), valamint a közösségi díjazás, mint a legtöbb önkéntes aktivistát mozgósító és „nyújtó" utca különdíja (virágcserepek). A szemléletváltoztatást és az oktatást szolgálta az a kiselőadás, amelyet a nap végén az egyesület székhelyeként is szolgáló mésztelepi közösségi házban tartottunk a részvevő gyermekek számára „A hulladék nem szemét" címmel (a kiselőadást a cd-n mellékeltük). Az előadás végén történt a különdíjak (cserepes virágok ünnepélyes átadása és a nap értékelése.

A csokoládé jutalmakat a Tatabányai Fiatalokért Egyesület ajánlotta fel, míg a papír- és íróeszközöket a területért felelős helyi képviselő, Farkas Tamás önkormányzati képviselő biztosította. Sajnos szeptember 15-én nagyon esős nap volt, így az akción csak 22-en vettek részt és a helyi lakosok közül a felnőttek távol maradtak, és a gyermekeket küldték maguk helyett a társadalmi megmozdulásra.

Az akción összesen 70 db zsákot használtunk fel (a Polgármesteri Hivatal Kertészeti Irodájának készletéből és az AVE Tatabánya Zrt. raktárából). Az esős idő miatt a közös tevékenység, azaz a közös takarítást lezáró szabadtéri sportjátékok elmaradtak, amelyeknek a célja az lett volna, hogy ráirányítsák a megtisztított területek funkcióváltással történő használatára a helyi lakosok figyelmét.

Mésztelepi munka

A második nagy megmozdulást eredetileg is a "Tiszta Világ Nap" (Takarítási Világnap, "Clean Up the World Day!) köré terveztük a VI. telep és a Barackos összevont akcióterületén. Erre az eredetileg tervezett 7. ütemezési egység helyett a módosított 5. ütemezési egységben, szeptember 17-én 16.30-kor került sor. Ekkor szintén a Tatabányai Fiatalokért Egyesület közreműködésével szerveztünk egy takarítási akciónapot, amely szintén az érintett helyi lakosság és a kint lakó kerttulajdonosok bevonásával történt. A megmozdulás a lakosok előzetes tájékoztatásával, szórólap és az egyesület személyes megkeresése révén történt.

A programon belül ez már a két terület (VI. telepen és a Barackos) összevont akcióterületének a második és harmadik nagy takarítási akciónapja volt. Az egyesület és a hulladék-kommandó tagjai, a helyi önkormányzati képviselő és a helyi lakosok az AVE Tatabánya Zrt. kézi takarító és gépi rakodó munkatársai segítségével közösen végezték el a területek megtisztítását, hogy a hulladékelhagyó magatartás jelenségét közös cselekvéssel és példamutató magatartással megváltoztassák.

A mozgósítást és motiválást ismét a részvételért és közreműködésért felajánlott egyéni jutalmak (papír- és íróeszközök, csokoládé), valamint a közösségi díjazás (virágcserepek), azaz a legtöbb önkéntes aktivistát mozgósító utca különdíjai biztosították. E napon a jó időnek köszönhetően már fontos szerepet töltöttek be a megtisztított területen a közös takarítást lezáró szabadtéri sportjátékok, amelyek a megtisztított területek közösségi használatára próbálták az érintett helyi lakosok figyelmét ráirányítani. A szabadtéri sporteszközöket a Városi Szabadidősport Egyesület mozgó kisbuszával az egyesület munkatársai biztosították.

A szóbeli kiselőadást Dr. Botos Barbara tartotta. Az akción 25-en vettek részt , és a helyi lakosok közül ez alkalommal nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is megjelentek . Az akción összesen 95 db zsákot használtunk fel.

Tatabánya 2

A harmadik nagy megmozdulás a Barackos és a Nyúldomb területét érintette. E területek (különösen a Nyúldomb) nem állandóan lakott övezetek, így a kerttulajdonosok nehezen vonhatók be látványos szabadtéri megmozdulásokba. (A Barackos területét érintette a 2. nagy megmozdulás is, de ott a kerttulajdonosok nem jelentek meg, így ott a munkát a hulladék-kommandó és az AVE Tatabánya Zrt. munkatársai végezték el). A Barackos és a Nyúldomb kerttulajdonosainak mozgósítása érdekében levélben fordítottunk az érintettekhez.

A tatabányai hulladék-kommandó munkatársai (a szolgáltató AVE Tatabánya Zrt. részéről) a két kiskertes övezetben az illegális hulladéklerakó akciót és a minisztériumi támogatást is említő levéllel megkeresték azokat a kerttulajdonosokat, akiknek nincsen az AVE Tatabánya Zrt-vel megkötött és érvényes, rendszeres hulladékgyűjtésre vonatkozó szerződésük. A kitöltendő és visszaküldendő szerződést a levél a válaszborítékkal együtt tartalmazta.

A két területen az akció előtt összesen 60 db élő szerződés volt. A projekten belül igen ambíciózusan előirányoztuk, hogy a projekt hatékonysági mutatójaként, azaz eredmény indikátoraként a projektzárásig megpróbáljuk 100-ra növelni a megkötött szerződések számát az érintett kiskertes övezetekben, azaz a Barackos és különösen a Nyúldomb területén. A projektnek köszönhetően 26-an kötöttek élő szerződést, tehát 86-ra növeltük a megkötött szerződések számát, azaz sikerült megközelíteni az ambíciózus célértéket, így a projekt felmutatható eredménye megfelel a „szennyező-fizet-elvnek".