Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány Paks és környéke illegális hulladéklerakásának problémakörével foglalkozó (megelőzés, keletkezés, felderítés, felszámolás) szakmai fórumot szervezett 2008. szeptember végén, amelynek célja a nyíregyházi „hulladék-kommandós modell” megismerése volt, továbbá annak megbeszélése, hogy a helyi szereplők látnak e lehetőséget egy hasonló együttműködés elindítására.
E fórumra a hulladékgazdálkodásban, hulladékkezelésben, illegális hulladéklerakók feltérképezésében és felszámolásában érintett szereplők részvételével került sor. Olyan szervezetek képviselőit hívták meg, akiknek kötelező vagy önként vállalt feladatuk a környezet védelme: Paks Város Polgármesteri Hivatala és annak Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, a DC Dunakom Kft, mint hulladékkezelésért felelős közszolgáltató, a Paksi Rendőrkapitányság, a mezőőri szolgálat, a helyi polgárőr egyesület és más civil szervezetek, úgy mint a Mag Alapítvány és a Kertbarát Egyesület.
A kerekasztal megbeszélés végén a résztvevők szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy részt kívánnak venni a Paksi Hulladék-kommandó munkájában. Rendszeres terepbejárásokat tartanak majd a város térségében, amely során feltérképezik az illegális hulladéklerakókat, s vagy a „tettes”, vagy a földtulajdonos felderítésével igyekeznek elérni, hogy a szemét oda kerüljön ahová való: a városi hulladéklerakóba. Legfőbb céljuk azonban, hogy elejét vegyék a szemetelésnek, s elérjék, hogy a környezetet mindenki magáénak érezze – s ne csak a kertkapun belül figyeljen rá.
Az első fórumot követően elindult a szervezés és 2008. november 11-én újabb megbeszélést tartottak, amelyre már azok mentek el, akik a gyakorlatban, a kommandó munkájában a konkrét munkát végzik majd. Következő találkozójuk időpontja 2008. december 8 volt, amikor a jogi, törvényadta lehetőségekről tájékozódtak részletesen.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Megbeszélés 2.JPG | 758.42 KB |
| Megbeszlés 1.JPG | 753.54 KB |
| Öko Munkacsoport alapítvány.jpg | 43.12 KB |