2008. december 17-én tartotta alakuló ülését a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat a helyi „Matrica" Múzeumban. A Batta Online tudósítása.
A Polgárőrség képviselője, a Közterület-felügyelet vezetője, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense, az Arany János Iskola és Gimnázium felelős munkatársa, valamint a Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottság elnöke mellett 5 érdeklődő civil szervezet és önkéntesek is részt vettek a találkozón.
A törvényesség érdekében, mind a Polgárőrség, mind a Közterület-felügyelet képviselője kifejezte szándékát, hogy együtt kíván működni a kommandó járőreivel, s erre vonatkozóan hamarosan aláírásra kerül az együttműködési megállapodás is.
A szolgálatnak jelenleg több mint 20 önkéntese van, akik januártól kezdik meg a járőrözést a közterület-felügyelőkkel és a polgárőrökkel közösen, de a járőröket a tevékenységre vonatkozó felirattal ellátott karszalag fogja megkülönböztetni. A „kommandósok" előre be nem jelentett területeken és időben fognak szolgálatot teljesíteni, hogy első körben feltérképezzék az egész várost. A kritikus pontokat ismerve, az Erkel Ferenc körúti garázs sor mögötti fás részen, a Duna-parton és az Óváros Érd közötti szakaszon sűrűbben lesznek a járőrözések.
Fő célunk a megelőzés, és a tudatformálás, azonban ez egy hosszabb távú folyamat. Amit most tehetünk, hogy feltérképezzük a város területét, majd tisztító akciót hirdetünk. Járőreink térképen fogják jelölni a szemétkupacok helyét, idejét, fajtáját és mennyiségét, majd összesítjük és elkészítjük a felszámoláshoz szükséges tervet. Ez a későbbiekben jó alapot ad a hatékonyságunk méréséhez is. - mondta Kriszticsné Tápai Mónika a járőr-szolgálat vezetője.
A civil szervezetek szóbeli ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy támogatják a kezdeményezést, és csatlakozni kívánnak a nemzetközi napokhoz köthető tisztító- és egyéb környezetvédelmi akciókhoz is.
Az első ülésen az is kiderült, hogy mindegyik civil szervezet takarított már területet a városban, de hiába, mert a tisztított területekre jellemzően rövid időn belül újra lerakták illegálisan a szemetet. A „Matrica" Múzeum Baráti Köre a Régészeti Park feletti területet és a római kori romok környékét, a Dunai Flottilla Ifjúsági és Gyermek Egyesület a Duna-partot, míg a többiek - a Szertelenül és a Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesületek - a város különböző területein tartottak nagyszabású tisztító akciót.
A civil szerveződések közös összefogásával erősíti meg a szolgálat tevékenységét, remélve, hogy hatékonyságunkkal vissza tudják szorítani az illegális lerakásokat.
Mivel a szolgálat nem rendelkezik anyagi forrással, kérjük azok segítségét, akik bíznak abban, hogy tisztább környezetet tudunk biztosítani, ajánlják fel adójuk 1 %-át. Jelképes összegű támogatást, befizetést is várunk a Faluvédő Egylet Érd és Vidéke Takarékszövetkezet százhalombattai kirendeltségénél vezetett alszámla számára, amely a következő:
6480073-10705438-0000032
Továbbá várjuk azokat az önkénteseket, akik szívesen segítik munkánkat! - nyilatkozta a szolgálat vezetője.
Hulladékkommandó
társadalmi járőrszolgálat