Bábfigurák bio alapanyagokból

Bábfigurák

A gyerekek arra vágynak, hogy minél jobban felfedezzék a világot. A tapasztalatszerzésben az érzékeik segítik őket, ezért gyakran fordul elő, hogy a szájukba veszik a megismerni kívánt tárgyakat. Mivel a Clever Puppets-nél kapható bábfigurák bio alapanyagok felhasználásával készültek, ezért a festékanyaguk biztosan nem fog ártani a gyerekeknek.

A szülőknek akkor sem kell izgulniuk, ha a kicsik alaposan megrágják és benyálazzák a játékokat. A webshopban megadott információk alapján a bábfigurák használata alapjában véve hároméves kor felett ajánlott.

A kisebb gyerekek még nem minden esetben tudnak történeteket színre vinni a játékok alkalmazásával. Persze, a szülők segítségének köszönhetően, még így is lehet kisebb színdarabokat rendezni. A bábfigurák elsősorban azoknak a csemetéknek fognak tetszeni, akik imádják az állatokat.

A kollekció lehetőséget nyújt arra is, hogy a gyerekek egy kicsit jobban megismerjék a vadon élővilágát. Emellett a webáruházban vehetők még ember alakú figurák is, tehát semmi nem áll a bábozás útjában.