A zsarolás komoly bűntett!

A zsarolás komoly dolog
A zsarolás komoly dolog

Mindenkivel megesett már, hogy apró szívességet kértek a családtagoktól, barátoktól, akik ennek fejében különféle engedményeket kértek. Ha belegondolunk, akkor ezt is könnyedén a zsarolás kategóriájába lehet sorolni, hiszen a családtagoktól, barátoktól elvárná az ember, hogy önzetlenül segítsenek.

A gyermekek is gyakran úgy érzik, hogy állandó zsarolásnak vannak kitéve, mert a szülői szigor nem engedi őket azzal foglalkozni, amivel szeretnének. Persze eszük ágában sem lenne tanulni önszántukból, inkább a számítógép előtt játszanának.

Ezek a cselekedetek könnyen megérthetőek, talán ártatlannak is tekinthetőek bizonyos mértékig, de sajnos vannak esetek, amikor a dolgok bonyolultabbá válnak. A fenyegetés, kényszerítés olyan mértéket ölthet, néha még a családi környezetben is, hogy az már súrolja a törvény határát. Ha valaki jogtalanul jut anyagi vagy tárgyi haszonhoz, amihez erőszakot vagy fenyegetést alkalmaz, akkor zsarolás bűncselekményét követi el. A zsarolás komoly bűntett, akár 8 év szabadságvesztést is kaphat az elkövető.